Haditechnika folyóirat
A múlt, a jelen és a jövő fegyverei

a Magyar Honvédség műszaki-tudományos és ismeretterjesztő folyóirata
A múlt, a jelen és a jövő fegyverei
a Magyar Honvédség műszaki-tudományos és ismeretterjesztő folyóirata
SzerkesztőbizottságSzerzőknekLapszámokEseményekLektoroknakKapcsolat

Folyóirat történet

A Haditechnika tudományos folyóirat története

A Haditechnika folyóirat a Magyar Honvédség műszaki-tudományos és ismeretterjesztő folyóirata, amely a múlt, a jelen és a jövő fegyvereit mutatja be. A folyóirat rovatai elsősorban a hazai és nemzetközi haditechnikai fejlesztésekkel, az űrtechnikával, a hadtörténelem egyes területeinek haditechnikai vonatkozásaival kapcsolatos, valamint hadtörténeti tárgyú tanulmányokat, írásokat közölnek. A több mint fél évszázada rendszeresen megjelenő Haditechnika az MTA IX. osztály Hadtudományi Bizottsága által “B” kategóriába sorolt, lektorált tudományos periodika. A színes folyóirat kéthavonta jelenik meg, A/4 formátumban, 76 oldal terjedelemben. A Haditechnika a Magyar Honvédség egyetlen olyan folyóirata, amely kapható újságárusoknál, egyszerre kielégítve a piac és a tudomány igényeit.

A Haditechnika folyóirat múltja

A Haditechnikai Szemle című folyóirat – a Haditechnika közvetlen jogelődje – első száma 1956. május 16-án jelent meg. Az A4-es formátumú, kéthavonta megjelenő kiadvány első felelős szerkesztője a Haditechnikai Intézet tudományos osztályának osztályvezetője, Nagy István György volt. Az első lapszámot 1600 példányban állították elő, amely el is fogyott. A második szám már nyomdában volt, amikor az októberi harcok során a Zrínyi nyomda leállt, így azt 1956-ban már nem nyomták ki. 1957-ben 2 szám, 1958-ban még egy szám jelent meg, ezeket azonban többéves szünet követte. A Haditechnikai Szemle című folyóirat 1967-től jelenik meg folyamatosan.1982-ben megváltozott a megnevezése, ettől kezdve Haditechnika címen került kiadásra, és elérte a 6700 példányszámot. A folyóirat egyre nagyobb mértékben közölte a tudományos fokozatot szerző tisztek cikkeit. A lap igényes tartalmi összeállításáért olyan neves felelős szerkesztők fémjelezték, mint dr. Szentesi György és Amaczi Viktor alezredes. A folyóirat tradícióit Sárhidai Gyula mérnök úr, haditechnikai szakíró vitte és viszi tovább, aki 1973-tól a lapnál szerkesztőként tevékenykedett, az utóbbi években pedig lektorként segíti munkánkat. Nyomtatott formában, két kötetben (1967–1996-os és 1997–2001-es beosztásban) jelent meg a Haditechnika repertóriuma.  2000-es év jelentős fordulatot hozott a Haditechnikai Intézet életében: ekkortól a honvédelmi tárcához kötődő minőségbiztosítási (auditáció, átvétel stb.) feladatokat is itt végezték, amelynek eredményeiről a Haditechnika folyóirat évente hivatalos közleményt bocsát ki a mai napig. A folyóirat 2005-ben 5600 példányban készült. A HM Technológiai Hivatal Haditechnikai Füzetek néven új – a Haditechnika folyóiratra épülő – belső kiadványt indított, ennek 7 száma készült el. Megjelent a Haditechnika 1982–1992, illetve 1993–2003 közötti számainak anyagát bemutató – az Arcanum Kiadó által megjelentetett fulltext olvasható cikkarchívum – két Haditechnika CD ROM.
A folyóirat küldetése, hogy figyelemmel kísérje a katonai-műszaki és a hadtudományi fejlődést mind elméletben, mind gyakorlatban. A szerkesztőség az MTA IX. osztály Hadtudományi Bizottsága által megkövetelt formai és tartalmi előírásokat állandóan szem előtt tartja, így a Haditechnika folyamatosan megfelel az elért besorolásnak. A folyóirat szerkesztőbizottsága a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, a Szent István Egyetem, illetve az Óbudai Egyetem és a Budapesti Műszaki Egyetem professzoraiból, illetve felelős beosztást betöltő főtisztekből és tábornokokból tevődik össze. A cikkeket két-két szaklektor lektorálja.
A tudomány szereplői mellett a hazai hadiipari cégeknek és a Honvédelmi Minisztérium hadiipari tevékenységgel foglalkozó részvénytársaságainak is méltó megjelenési felületet biztosít a folyóirat, amely elkötelezett a hazai hadiipar rendszeres szerepeltetése mellett. A Haditechnika lapszámonként két-két recenziót – tudományos igényű könyvek ismertetőit – közöl le a Zrínyi Kiadó legújabb szakmai témájú könyveiről, ezzel is a hadtudomány népszerűsítésének ügyét szolgálva.  A lap számos esetben jelentetett meg tematikus számot (tüzérség, harckocsi csapatok, légierő, 170 éves a Magyar Honvédség).  A Haditechnikai Intézettől a lap 2007. január 1-jén a HM Fejlesztési és Logisztikai Ügynökséghez került. 2011. március 1-jén a HM Fegyverzeti és Hadbiztosi Hivatal vette át, majd 2013. június 24-én a HM Védelemgazdasági Hivatal alá tartozott. 2016. óta a lap fenntartója az MH Logisztikai Központ. A nagymúltú folyóirat fél évszázados történetét Dr. Hajdú Ferenc írta meg 2016-ban, Ő közel két évtizeden át szerkesztette a Haditechnikát. A Haditechnika folyóirat jelentős tudományos érték a Magyar Honvédség tulajdonában. Tény, hogy a Haditechnika a legmagasabb elérhető nyomdai minőségben készül, így a könyvtárak és az érdeklődő egyéni vásárlók számára is maradandó érték.

A Haditechnika folyóirat napjainkban

A Haditechnika folyóirat szerkesztősége egyfajta tudományos műhely, amely mérnök-tisztekből, PhD fokozatos kutatókból, folyóirat-szerkesztési ismeretekkel és képzettséggel rendelkező szakemberekből áll, akik szakfolyóiratszerkesztést, illetve könyvtár- és tudománymetriai ismereteket tárgyaló tudományos konferenciákon fejlesztik szakismereteiket. Emellett olyan tudományos szervezetek tagjai, mint a Tudományos Újságírók Klubja vagy a Magyar Újságírók Országos Szövetsége.  2019-ben a Haditechnika a honvédség legnagyobb példányszámú országos terjesztésű folyóiratává vált, az utóbbi években terjesztési példányszáma 10%-kal nőtt.
A megújuló szerkesztőségben 2019-től Rojkó Annamária szerkesztő vette át a szerkesztői feladatokat.  Nagy áttörést jelentett a közelmúltban létrejövő szerződés a laptulajdonos MH Logisztikai Központ, a Haditechnika szerkesztősége és az MTA Könyvtár és Információs Központ (MTA KIK) között, így 2017 óta a könyvtár közreműködésével a folyóiratban megjelenő tudományos közlemények kapnak DOI-t (Digital Object Identifier – Digitális Objektum Azonosító), amely az elektronikus dokumentumok körében használt egyedi azonosító rendszer. Ezt a folyóiratok világszerte alkalmazzák a cikkek interneten elérhető elektronikus változatainak egyedi azonosítására és a teljes szöveg online elérhetőségének garantálására. A cikkek bibliográfiai adatait a szerkesztőség feltölti a Magyar Tudományos Művek Tárába (MTMT), a „pdf” formátumú teljes szöveges állomány pedig az MTA REAL repozitóriumába kerül. Bevezette a folyóirat az ORCID (Open Researcher and Contributor Identifier – szerző azonosító rendszer) alkalmazását is. A Haditechnika folyóirat szerkesztősége elvárja a szerzőktől az ORCID azonosító használatát. A folyóirat 2018-ban létrehozott Facebook oldala jelentős előrelépésnek tekinthető. A folyóirat weboldala 2020-tól a haditechnika.hu. A Haditechnika a közeljövőben vezeti be az Open Journal System szerkesztőségi software-t, megteremtve ezzel a folyóirat cikkeinek nemzetközi láthatóságát. A folyóirat hozzáférhetőségét és kutathatóságát növeli az az örömteli tény is, hogy a több mint 50 évnyi lapszám immár elérhető a Magyar Tudományos Akadémia REAL repozitóriumában.


A 2019-től modernizálódó Haditechnika folyóiratnak jelentős a szerepe a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési program eseményeinek és eredményeinek ismertetésében. A Zrínyi 2026 program a teljes Magyar Honvédséget átformáló fejlődési folyamatot indít el, amely céljai szerint a magyar hadügyben a 21. század színvonalához méltó haditechnikai generációváltáshoz vezet. Mindez alapjaiban határozza meg a Magyar Honvédség legolvasottabb lapja, a Haditechnika tudományos és ismeretterjesztő folyóirat tartalmát, amely világos képet kíván adni a magyar haderőt érintő dinamikus haditechnikai fejlődésről. A Zrínyi 2026 program azonban messze túlmutat a beszerzések sorozatán, hiszen fellendíti a magyar hadiipart és a hazai haditechnikai kutatás-fejlesztést is. Folyóiratunk részletesen beszámol az új magyar hadiipari beruházásokról, és más, haditechnikai kutatás-fejlesztési eredményekről is. Emellett 2018-tól kezdődően több, a katonai-műszaki tudományterülethez kötődő, a haditechnikai kutatásfejlesztés és az innováció élvonalát bemutató tudományos konferenciára került sor hazánkban, amelyek már az új idők érkeztét jelzik. A Haditechnika számos ilyen jellegű, magas színvonalú katonai-műszaki tudományos konferenciáról tudósít. 2020-tól angol nyelvű cikkek is megjelennek a folyóiratban. A minőség iránti igényességet jelzi, hogy az új funkcióként megjelenő főszerkesztő Professzor dr. Turcsányi Károly okl. ny. mérnök ezredes, az MTA doktora, míg az újonnan felállított Lektori Bizottság elnöke dr. Keszthelyi Gyula okl. ny. mérnök dandártábornok (PhD), a katonai-műszaki szakterület jeles képviselői.  A Haditechnika tudományos-ismeretterjesztő folyóirat Szerkesztőbizottságának elnöke dr. Porkoláb Imre ezredes, a nemzeti fegyverzeti igazgató kutatás-fejlesztésért és innovációért felelős helyettese. Dr. Hegedűs Ernő mérnök alezredes, repülőmérnök, egyetemi oktató, 7 éven keresztül szerkesztette a Haditechnika folyóiratot, majd 2019 nyara óta Ő tölti be a felelős szerkesztői pozíciót. A Haditechnika folyóirat az Olvasót és a Tudományt szolgálja, mint fél évszázada, úgy a jövőben is, megismertetve az Olvasóval a Haditechnikát, a Haza szolgálatában. Szerkesztőségünk továbbra is számít nagyszerű szerzői gárdájára, emellett nagy tisztelettel várjuk a technológia iránt érdeklődő fiatal szakemberek publikációit!